ORDO CORVORUM NIGRORUM

  Fekete hollóseregként repülünk az éjben, szárnyunk kitárva, csak a hideg lég ölel körbe bennünket. Fészkünket hátrahagyva örök vándorrá lettünk, tollaink fénye is megkopott már. Szellemünk két világ között lett átutazó, de mindkettőben egy kicsit idegenek vagyunk. Lent a föld távoli menedék, az alattunk táncoló levélrengeteg nem más, mint suttogó faóriások fejének összekapaszkodó fonadéka.

Évszázadok felett suhanunk át.

Letarolt földek, s felégetett falvak szagát hozza a szél. Láttuk a diadal mámorát tükröződni a szemekben, de ismerjük a halál békéjének nyugalmát is. Hosszú életünk során megértettük, hogy a pusztulás a születés előjátéka csupán, ezért nézünk szembe félelem nélkül a múló évekkel. Megőrizzük mindazt, amit a világ már elfelejtett, s karmaink elég élesek hozzá, hogy ne hagyjuk elveszni zsákmányunkat.

Átjárónk jelen és múlt között húzódik, melyben a jövő is ott rejtőzik, észrevétlenül…